Ugrás a fő tartalomra
Cím
1037 Budapest
Bojtár utca 56.
Kövessen minket

Kiemelt
referenciamunkáink

Kiemelt
referenciamunkáink

Prebeton II.ütem – gyártócsarnok bővítése

A PREbeton gyártócsarnokának bővítésével két új csarnok és egy háromszintes irodablokk épült, miközben a gyár folyamatosan és zavartalanul üzemelt. Ez vállalkozásunk eddigi legnagyobb volumenű kivitelezése.

Jász-Plasztik autószalon és márkaszerviz – Kecskemét

A Jász-Plasztik Kft. kecskeméti telephelyének fejlesztése keretében egy korszerű autószalon, márkaszerviz és a hozzá kapcsolódó raktárépület valósul meg. A beruházás célja, hogy a Társaság az új autómárkák forgalmazásával és szervizelésével bővülő tevékenységét továbbra is magas színvonalon tudja szolgáltatni.

RIEL irodaház felújítása

A projekt keretében a budapesti XIII. kerületben található RIEL irodaház teljes körű felújítása valósulhatott meg. A beruházás megrendelője a Riel Elektronika Kft. volt, amely több mint 30 éve meghatározó szereplője a hazai biztonságtechnikai eszközök és rendszerek piacának.

Spíler Buda rebranding – megszületett a JUNE étterem

A munkálatok során megújultak a falfelületek, lefestettük a légtechnikai elemelet valamint több bútor is új megjelenést kapott, hozzájárulva az enteriőr egységes összképéhez. A Megrendelő kreatív ötleteként „repesztett” festés alkalmaztunk bizonyos felületeken melyet láthattok a képeken is.

Krüllung gyártócsarnok fit-out kivitelezése

Vállalkozásunk a tartószerkezet építését követően, fit-out kivitelezési feladatok elvégzésére kapcsolódott be a munkába, melynek terjedelme aztán jóval meghaladta a klasszikus befejező munkák körét. Határidőre, precízen, és rugalmasan zártuk a projektet.

Spíler Biergarten kivitelezése

A Zsidai Group tenderét sikerrel zárva a CPH fontos referenciamunkája a Spíler étterem és a Zuki cukrászda, valamint a konyhai kiszolgáló és szociális területek kiépítése.

Baltazár Boutique Hotel bővítés a várban

Megnyitott a kibővített Baltazár Boutique Hotel, ahol cégünk kivitelezésében négy új lakosztály került kialakításra. A lakóegységek mindegyike különleges bohém hangulatot áraszt, egyedileg tervezett részletekkel és gondosan válogatott, a világ különböző pontjairól származó bútorokkal berendezve.

DSV White Collar központi iroda

A DSV több mint 90 országban van jelen és napi szinten több ezer vállalat számára biztosít integrált logisztikai szolgáltatásokat. A projekt során célunk egy olyan korszerű és hatékony munkakörnyezet kialakítása volt, amely maximálisan megfelel egy ilyen nemzetközi szinten működő vállalat igényeinek beleértve a cég felsővezetését is.

Harbor Park víztorony felújítása

A műemléki védelem alatt álló víztorony felújítása során különös figyelemmel voltunk a hatósági és tervezői egyeztetésekre. A 30 méteres magasságban végzett munkával a külső és belső részek egyaránt megújultak, hozzájárulva Nagytétény látképének megszépítéséhez.

Prologis irodák kivitelezése

Két egymást követő évben a Prologis ipari parkok csarnokaiban építettünk „box in box” irodákat design & build konstrukcióban. Az épületek zavartalan napi működésére való odafigyelés kulcsszerepet játszott abban, hogy a Bérlőkkel azóta is kiváló kapcsolatot ápolunk.

Semmelweis Egyetem Doktori Hivatal felújítása

Az ország egyik legnagyobb múltú egyetemének főépületében dolgozhattunk. Az ott található Doktori Hivatal teljes körű felújítása mellett a korábbinál kétszer nagyobb, acél szerkezetű galériát építettünk, végig napra pontos ütemezést tartva.

Prologis tetőszigetelési munkák kivitelezése

A Prologis ipari csarnokainak tető vízszigetelése, valamint esetenként hőszigetelésének cseréje egy óriás léptékű munkává fejlődött: az első projekt után még három tető felújításával, összesen 70.000 m² szigetelés cseréjével zártuk a kivitelezést.

Prologis – FAST Hungary Kft. bérlemény

A Prologis Sziget II. ipari parkban 2025-ben megkezdett 5 irodablokk építési projektünk részeként megbízást kaptunk, hogy a FAST Hungary Kft. részére a mai kor igényeinek megfelelő, magas színvonalú irodákat alakítsunk ki.

Ledora péküzem projektmenedzsment

Egy automatizált péküzem bővítésének projektvezetését láttuk el generálkivitelezői szerepben. Feladataink közé tartozott az építési és technológiai folyamatok koordinálása, az új gyártóterek és fagyasztókamrák kialakítása, valamint a külföldi beszállítók irányítása. Egy minden téren összetett projektet zártunk sikerrel.

ABZ Innovation gyártócsarnok

Az ABZ Innovation Kft. számára megvalósított projekt célja egy korszerű, moduláris gyártási környezet kialakítása volt, amely támogatja a vállalat dinamikusan fejlődő dróngyártási tevékenységét. A nemzetközi szinten is meghatározó magyar innovációs vállalat számára egy korábban eltérő funkciót ellátó gyártócsarnok teljes belső újragondolása valósult meg.